WINDSURF/KITEA Windsurf kialakulásaA hullámlovaglás egy igen régi sport, első európai írásos említést Cook kapitány naplójában található, melyben a Hawaii szigeteki bennszülöttek furcsa szórakozásáról ír, mindezt az 1770-as évek vége felén tette, feltételezhető, hogy a hawaii emberek már jóval korábban űzték ezt a kellemes sportot. A Windsurf 1966. őszén először Jim Drake és jó barátja Hoyle Schweitzer fejében merült fel a szörf sporteszköz megalkotásának ötlete. A vitorlázást és a hullámlovaglást szerették volna összekötni, hiszen mindkét sport már ősidők óta létezett. Korábban voltak már próbálkozások arra, hogy egy nagyobb méretű szörf deszkára (hullámlovas deszkára)vitorlás árbocot szereltek, azonban az árbocot nem tudták dönteni, mozgatni, így nem voltak képesek irányítani az új sporteszközt. Az áttörést Jim Drake találmánya, a kardáncsukló jelentette, aminek köszönhetően úgy tudták összekötni a vitorlát a deszkával, hogy az árboc minden irányba szabadon tudjon dőlni, így lehetővé téve a szörf irányítását. 1967. május 21.-én rakták vízre először és próbálták ki az új találmányt, egy kaliforniai kis öbölben. Az új sporteszköz, amit most már nyugodtan nevezhetünk windsurf-nek működött, hiszen gyenge szélben, 1 óra próbálgatás után, már tudtak vele szörfözni. Az elkövetkező években Jim és Hoyle között vita alakult ki a sporteszköz szabadalmáról, azonban a 80’-as évek közepére sikerült ezt az ellentétet elrendezni. Magyarországon a 70’-es évek végén, 80’-as évek elején jelentek meg először a szörfök. Az első magyar szörfösök (Kucséber Ferenc, Hodács Lajos, Koronczai János) hamar elkezdtek saját tervezésű deszkákat gyártani és használni, ezzel is népszerűsítve a sportot hazánkban. Napjainkban a szörfdeszkák kiszélesedtek és lerövidültek, ami könnyű kezelhetőséget, gyors megsiklást eredményez. Ezek a deszkák a tanulást is megkönnyítik, hiszen manapság, egy jó felszerelést használva, már 2 óra gyakorlás alatt el lehet jutni egy stabil kezdő szintre.
Windsurf régen (Jim Drake) Windsurf napjainkban
és ide csatolnám azt a videót ami Tatán az Öreg tavon készült
Szörfversenyek a nagyvilágban és hazánkbanMint minden más sportágban így természetesen a szörfben is léteznek versenyek. A windsurf 1986. óta Olimpiai sportág is. Főként öt kategóriában szoktak versenyeket rendezni: Wave, Freestyle, Szlalom, Formula, és RSX kategóriákban. A „wave” kategóriát hullámos helyeken rendezik, ahol a hullámlovaglási technikákat és a különböző ugrásokat pontozzák. A freestyle kategória főként az ügyességről szól, ahol adott idő alatt, a versenyzőknek különböző trükköket kell bemutatniuk, melyeket nehézségi szintjüktől függően pontoz egy többtagú zsűri. A Szlalom és Formula kategóriában, egy főként 8-as alakú pályán kell végigmenniük a versenyzőknek, ahol a leggyorsabb nyer. Az RSX pedig a hivatalos Olimpiai szörf kategória. Itt minden versenyzőnek azonos felszerelése van és egy adott pályán (általában trapéz alakú) kell végigmenniük. Hazánkban, a wave kategóriát leszámítva, minden kategóriában rendeznek magyar bajnokságot. Forrás: SZÖRF SZIGET Tanuló A deszka jellemzői: 60-100 cm széles, 200-300 cm hosszú, 160-260 liter térfogatú deszkák, sverttel, szkeggel (maximum 40 cm hosszú), anyaga üvegszövet epoxival vagy fröccsöntött polipropilén.
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=wkWNo0RtFTc Freeride A deszka jellemzői: 50-80 cm széles, 200-260 cm hosszú, 90-160 liter térfogatú deszkák, csak szkeggel (minimum 35 cm hosszú), anyaga üvegszövet epoxival, vagy „carbon sandwich”, súlya 7-15 kg között
Szlalom Deszka jellemzői: 50-85 cm széles, 200-240 cm hosszú, 75-150 liter térfogatú, csak egyenes szkeggel, anyaga lehet wood vagy „carbon sandwich”, súlyuk 5-9 kg között
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=HXpcwaiv3MA Speed Deszka jellemzői: 40-55 cm széles, 200-220 cm hosszú, 45-70 liter térfogatú deszkák, anyaguk többnyire „carbon sandwich”, súlyuk kb. 4-7 kg között
Videó:http://www.youtube.com/watch?v=_E_Ff0qLUdk Freestyle Deszka jellemzői: 55-68 cm széles, 200-246 cm hosszú, 90-115 liter térfogatú, kis szkeggel (12-24 cm), lekerekített élekkel, vastag farrésszel a hátrasiklás érdekében.
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=qF9iLUN86HE&feature=youtu.be Wave Deszka jellemzői: 40-60 cm széles, 200-240 cm hosszú, 55-100 liter térfogatú deszkák, hátrahajló szkeggel (18-30 cm), nagy orremelkedéssel a hullámvétel miatt.
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=jOEbihnsZwI Formula Deszka jellemzői: 100 cm széles, 200-220 cm hosszú, 140-160 liter térfogatú deszkák, 70 cm-es szkeggel, anyaga wood vagy „carbon sandwich”, súlya 8-10 kg között.
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=CeRqH_UaNcs A Windsurf részeiA szörf legalavetőbb része a deszka (board). Mérete általában 2,5 métertől A svert szerepe a stabilitás növelése; ezt a mai deszkáknál elsősorban azzal helyettesítik, hogy a board alja teljesen lapos, és akét szélén egy elég erős él van, ami gátolja az oldalirányba való sodródást, meg ha haladunk, szépen stabillá is teszi a testet alattunk. Persze ehhez sebesség is kell... szóval a kezdők maradjanak a svertes megoldásnál. Hasonló a szkeg szerepe, csak ez nem mozgatható és kivétel n A deszka egyéb tarozéka még a lábtartók, aminek szerepét inkább nem magyaráznám... A deszkához az árbóc árbócgyök (vagy más néven árbó
Az árbóc eleinte fából, majd aluminiumból készült, ma már szinte csak műanyag (epoxy, illetve karbon) árbócokat készítenek. Régen azé A boom (fordítóív) a vitorla kifeszítésére szolg
A vitorla a másik legfontosabb és legdrágább része a windsurfnek. Régen teljesen háromszög formájú vitorláka Ma már a windsurfözés mellé komplett ruházati iparág is kiépült, a legkülönfélébb mellényeket, cipőket, neoprén ruhákat, kesztyűket és sorolhatnám még... lehet kapni. Freestyle versenyek
HIMNUSZ (Blue-Lake/Kék-tó) A Kiteszörf kialakulásaTörténete a XIII. században, Kínában kezdődött.A tradicionális ünnepi sárkányozás, a mai napig a kínai kultúra meghatározó szertartása. Később felfedezték, hogy az ernyők hajtóerejét, motorként is tudják használni kisebb hajókon.1826-ban mindenkire nagy benyomást tett George Pocock, aki sárkányok húzóerejét használta Char Volant nevű kocsija vontatására. Ő volt az, aki az ernyőket továbbfejlesztette, először méretük megnövelésével, később a mai kite-okhoz hasonlóan 4 zsinórosak lettek. Ezekkel a fejlesztésekkel stabilabb és irányíthatóbb húzóerő kifejtésére volt képes, akár kocsi, akár hajó vontatásáról legyen szó. Az időjárás már nem jelentett akadályt számára. Az 1980-as évek igen jelentős és meghatározó változást hoztak a sportág életében, ugyanis ekkor jelentek meg a vízről indítható ernyők, addig csak szárazföldi indulás volt lehetséges. Az 1990-es években indult igazi hódító útjára a kiteszörf, mint sportág, melynek kiinduló pontja Hawaii volt. Elterjedését Laird Hamilton-nak és Manu-nak köszönhetjük. Azóta számos technikai változáson ment át az ernyő, megjelentek újabb márkák, amelyek, egyediségükkel kívánják a vásárlókat magukhoz vonzani. Magyarországon bár egyre többen űzik, kb 7 éve kezdte rajongótáborát kialakítani és azóta is töretlen a népszerűsége, annak ellenére, hogy nem rendelkezünk tengerrel.
Kite régen
Kite napjainkban
Sokan próbálták már körülírni, megmagyarázni mi is ez a sportág valójában, de valahogy egyik magyarázat sem fedi a valóságot teljes mértékben. A kitesurf egyet jelent, a szabadsággal, az élvezettel ,és az elemekkel való harccal. Egy olyan életforma, ami semmihez sem hasonlítható. Csupán némi vízfelületre, megfelelő felszerelésre, és ami a legfontosabb, szélre van szükségünk ahhoz, hogy átérezzük mit is jelent valójában a kiteszörf. A kezdőknek egy életre szóló élményt, a profiknak egy nagyon komoly sportágat, amely lehetővé teszi, hogy átélhessék a repülés élményét. A kitesurf , vagy ahogy egyesek hívják: sárkányszörf, egyre népszerűbb Magyarországon, hódolóinak száma szinte naponta gyarapszik. Van olyan, aki wakeboard- osként kezdi el, bár a két sportág közötti különbség jelentős, mivel amíg a wakeboardosoknál a húzóerőt a motorcsónak képezi, a kite-osoknál ez a húzóerő a szél által meghajtott ernyő jelenti.Ebben a sportban a vízszintes irányú sebességet folyamatosan lehet változtatni az ernyő helyzetével így sokkal élvezetesebb, könnyebb és biztonságosabb megtanulni és elsajátítani mind a kezdő mid a haladó szintet. Egyetlen hátrány csak a szél lehet, ami persze néha fúj, néha meg nem.Magyarországon általában frontok hozzák a szelet, nincs termikus szél, ami elengedhetetlen lenne ehhez a sportághoz. Sokan ezért külföldre utaznak, hogy többet tudjanak gyakorolni és továbbfejlődni. Az ernyőkről általában:
A legkisebb méretek inkább gyakorlásra, a legnagyobb ernyők viszont extrém kis szélben is használhatók. A legtöbbet használt méretek, a 8m2-től , 16m2-ig bezárólag tehetjük. Az újabb ernyők több szelet képesek befogni, ezáltal nem kell nagyobb ernyőt vennünk és jobban lehet az ernyő erejét is elvenni , így kisebb ernyőre is csak ritkábban lesz szükségünk. Mint minden sportág a kite-ban is a gyárak évről évre újítanak valamit, így szeretnék biztonságosabbá, élvezetesebbé tenni a sportot és ezáltal megtartani a vevői kört. Forrás: LÁTVÁNYSPORT
ÉrdekességekDávid és Góliát, avagy Kucséber versus Cobra Hogy készül a szörfdeszka? Amikor kézbe vesszük frissen vásárolt, vagy már sok-sok vihart megjárt szörfdeszkánkat, sokszor nem is sejtjük, mi rejtõzik a felszín alatt. Vajon mitõl könnyû vagy nehéz, mitõl erõs, rugalmas, vagy éppen merev egy szörfdeszka? Miért kerül ilyen sokba? No és elsõsorban, hol és hogyan készítik? Ezeknek a kérdéseknek járunk cikkünkben utána, és még sok egyéb érdekesség is napvilágra kerül.Deszkatípusok
Az elkészítés folyamatának elsõ lépése, hogy az elkészült belsõ magot bevonják egy réteg epoxigyantával átitatott üvegszövettel, erre kerül rá az 5-7 mm vastagságú, ún. airex szivacs, amire újra epoxi és üvegszövet (illetve egyes típusoknál karbon / karbon-kevlár szövet) kerül. Ez a fenti szerkezet az ún. szendvics szerkezet, mely megvédi a deszkát a külsõ hatásoktól, és merev, könnyû külsõ réteget alkot. Az airex, melyet egyes gyártók papírvékony faréteggel helyettesítenek (wood technology), felelõs a merev, üvegszálas és szénszálas rétegek összekapcsolásáért, és azok rugalmas tartásáért. Bizonyos konstrukciók állhatnak több szendvicsrétegbõl, egy duplaszendvics deszka minimum három üvegszál / karbon réteget és két airex réteget tartalmaz. Amint az utolsó réteg üvegszálas vagy karbon / karbon-kevlár réteget felvitték a deszkára, jöhet a felsõ lakkréteg, a dizájnmatrica, és az érdesítés. A lábtartók insert-jei (csavartartói), a szkegszekrény, illetve az árbocsín már a belsõ habszivacsba beépítésre kerül, erre építik (szakszóval: laminálják) rá a fent részletezett üvegszálas rétegeket, természetesen a csavaroknak, szkegnek való nyílások szabadon hagyásával. Az így készült átlagos deszka súlya természetesen méretfüggõ, de az utóbbi 10 évben hihetetlen fejlõdésen ment keresztül a technológia. Egy átlagos, 100 literes deszka súlya manapság 6 kilogramm alatt van, ha szénszálas szövetet (karbon / karbon-kevlár) is felhasználnak a gyártás során, míg ez az érték régebben akár 8-9 kilogramm körül is járhatott. A súlycsökkenéssel pedig könnyebb kezelhetõséget, nagyobb végsebességet kapunk, és nem utolsósorban a hónunk alatt is könnyedebben, széles mosollyal cipelhetjük a deszkát a tengerparton. Hogy mi is a siklás? A siklás a modern szörfözés egyik legfontosabb eleme. A siklás és a siklásra alkalmas szörfök minőségi változást hoztak a szörfsportban: a szörftest és a vitorlák tervezésénél az egyik legfontosabb szempont a minél korábbi siklás lett. Egyre erősödő szélben szörfözve (0-3 Beaufort), a szél sebességével arányosan nő a sebességünk. A vitorlára ható erő és a deszkára ható vízellenállás növekedése miatt a vitorlát egyre nehezebb tartani. A szörf építésétől függően 2-4-es erősségű szélben a szörf sebességén ugrásszerű növekedés figyelhető meg. A szörf deszka nagy része (90 %) kiemelkedik a vízből, a deszka alatt kialakuló turbulens áramlás miatt a deszkára ható ellenállás lecsökken, a vitorlát könnyebb lesz tartani és a szörf sebessége hirtelen megnő. A szörföt ekkor már a vitorla helyett a deszkát döntve lábunkkal irányítjuk. Ha ekkor a trapézt beakasztjuk, lábunkat a papucsokba dugjuk, szinte súlytalanul száguldunk a víz felett. Aki ezt átéli, fanatikus szörfössé válik.
|
|
Főoldal | Rólunk | Csapatépítés | Iskoláknak | Eseménynaptár | Képgaléria | Oldaltérkép | Kapcsolat
Via Ferrata - Klettersteig | Túra | Hegymászás | Tengeri kajak | Kerékpár | Búvárkodás




.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.png)
.jpg)
.jpg)


.jpg)
.jpg)
5 méterig terjed, illetve 60 litertől 300 literig. Hogy mikor milyet használunk sok tényező befolyásolja: tudásunk, testméretünk, stílusunk, pénztárcánk, meg persze, hogy mire szeretnénk használni (például, ha csak az asszonyt szeretnénk betolni a Balaton közepére napozni, akkor elég egy régi nagy deszka)! Ezen kívül megkülönböztetünk svertes és nem svertes szörföket. A sverteseket ma elsősorban kezdőknek és nagyon univerzális használtara ajánlják, de a régi old-school deszkák is szinte mind ilyenek voltak.
rt nem szerették a műanyag árbócokat, mert könnyen törtek, de a technika fejlődésével, jobb és jobb gyártási technológiával egyre kevesebb árbóc tört. Ma már kizárólag epoxy-karbon kompozitból készítik, és minél magasabb a karbon tartalma egy árbócnak, annál keményebb, merevebb ( na meg drágább), viszont a rugalmasságából is veszít, így a magas karbontartalmú árbócok törékenyebbek. Mérete egyébként 3,5 méter és 5,5 méter között van átlagosan.
ál egyrészt, másrészt mi is ebbe kapaszkodunk. Egyik vége az árbóchoz van csatlakoztatva, míg másik végéhez a vitorla hátsó csúcsa rögzül. A boomok mérete általában állítható, így több méretű vitorlát is használhatunk vele.
t használtak. Anyaguk dacron volt, ami azért nem hasonlíthatóak össze a mai vitorlák tartosságával, merevségével és súlyával sem. Később megjelentek a latnik is, amelyek merevítésként szolgálnak, ami által a vitorlák elveszítették lobogó zászló jellegüket, viszont sokkal hatásosabban fogták be a szelet. A vitorla anyaga ma már 90%-ban monofilm, szőtt anyagot csak a széleken (árbóczsák, latnizsák, erősítések) használnak. A legújabb vitorlák térben szabottak (3D), karbon és kevlár erősítésüek. Méretük 3,0 m2-től (pl. kezdő) akár 12-15 m2-ig (formula szörfök) terjedhet. De azért persze az átlag méret 4,3 és 4,9 méter közötti árbóc, és 4,5 m2 és 7,5 m2 vitorla között van.










































