Via Ferrata, klettersteig

Belépő a sziklafalak varázslatos világába

Hajnalok hajnalán két autóval indult kis csapatunk Magyarországról, majd a felkelő nap első sugarainál már Ausztria alpesi tájaiban gyönyörködhettünk. Célunk a sógorok egyik legnehezebb via ferrátájának a meghódítása, az Eisenerz (Hochschwab) mellett található Kaiserschild klettersteig.

Gyalogtúránk a Alpengasthof Gemeindealm Ramsau (Stájerország) vendégház parkolójából indult, ahol érkezésünkkor a túravezetők kiosztották a klettersteig-szetteket és a sisakokat, mindenki öltözködött – ki le, ki fel, majd (még) frissen, fiatalosan nekivágtunk a deres fűben az erőt próbáló menetelésnek a beszállásig.


I. Miksa német-római császárKaiserschild klettersteig - A Császár Pajzsának meghódítása - Hochschwab via ferrata túra

Utunk először süppedős talajú fenyőerdőn át vezetett, majd elmaradt a növényzet, és előbb törmeléklejtők, majd sziklás terep következett. A kalauz másfél órát írt a 700m-es szintkülönbséget leküzdő túrára, amit mi 1 óra 20 perc alatt teljesítettünk! Vivát! Igaz, közben kacagva leelőzött minket egy 70 éven felüli osztrák házaspár, de ez itt teljesen természetes jelenség, majd’ minden túránkon történik ilyen, ettől senki ne érezze magát kevesebbnek… J

Egy meredek, sziklás kaptatón felérve drótköteleket pillantottunk meg, aminek rendkívüli módon megörültünk, hiszen jöhetett a jól megérdemelt pihenő, és az energiában gazdag tízórai. Mindenki felvette a szetteket, és teljes „harci díszben”, újult erővel vetettük rá magunkat a „vasra”. Ekkor azonban durva csalódás következett: ez még mindig csak a beszállásig vezető út!!!! Hogy miért van itt mégis drót? Arra csak később derül fény…

Hamarosan valóban megérkeztünk a várva-várt beszállásig - amit már a via ferrátát ismertető tábla is jelzett. In medias res – rögtön egy nehéz, függőleges (D-s) szakasszal kezdtünk, amitől mindenkinek kellően megugrott az adrenalin szintje! Pihenésre később sem nagyon volt lehetőség, a steig valóban bevállalósoknak készült, D-s szakaszok követték egymást, időnként E-ssel fűszerezve! Jól jött a szikla- és falmászó gyakorlat, hiszen kitett szakaszokban, visszahajló párkányokban, szédítő magasságokban és karizmot igénybevevő kunsztokban nem volt hiány! Az idő pompás volt, a nap végig szikrázóan sütött, a szél is csak szellő volt.

Egy függőleges szakasz után szemünk elé tárult a 40m-es Nepáli-híd. Többet vártunk tőle, mint amit valójában nyújtani tudott: sajnos a felső biztosító drót túl magasan van, emiatt csak a kosaras termetű túrázókat nem lassítja le a kifeszült szett. Igaz, az utolsó ember a túloldalon megtalálta a hosszabbításhoz szükséges kiegészítőket…:-) A hidat elkerülő „menekülő” via ferrata útvonalról viszont kitűnő fotókat / videókat lehet készíteni az éppen áthaladókról.

A híd után a rövid, de kellemesen meredek „végjátékot” követően meg is érkeztünk a 360m szintkülönbséget leküzdő klettersteig végéhez. A kalauz szerinti 1,5-2 órás menetidő többé-kevésbé teljesíthető – a fotózásokat, a hidat, és a torlódásokat figyelmen kívül hagyva.

Rövid napfürdő, csúcs csoki, csúcs szendvics, csúcs ez az érzés!

Kipihenten és vidám hangulatban kezdtük meg az ereszkedést, ám ami ránk várt, az számomra maga volt a pokol…! A lefelé út első szakasza a klettersteig beszállásáig vezetett, majd ugyanazon a meredek ösvényen haladt tovább, amin felfelé is jöttünk. Itt értelmet nyertek a fentebb említett drótkötelek: ha nem fenéken, akkor azokba kapaszkodva araszoltam lefelé a szédítő mélységbe. Túrabot használata szinte kötelező, mert egyrészt biztonságot nyújt, másrészt leveszi a terhelést a térdízületről!!!

{phocagallery view=category|categoryid=24|imageid=0|limitstart=0|limitcount=15|pluginlink=0|imageordering=9|displayname=0}

A kalauz erre a szakaszra is 2 órás menetidőt ír, ám ezt nem sikerült teljesíteni. Miközben a törmeléklejtőn szlalomoztunk, a nap lebukott a környező hegycsúcsok mögé, és várt még ránk az erdő… Túravezetőnk rutinjának köszönhetően a teljes sötétségben sem tévedtünk el, végig tartottuk az irányt.

Fejlámpáink fényénél kitörő örömmel pillantottuk meg a parkolóhoz vezető murvás erdei utat. Itt kellemes meglepetésben volt részünk: egy osztrák házaspár épp mellettünk haladt el kocsival, és mikor észrevettek minket, visszatolattak, és felajánlották, hogy levisznek minket az autónkig. Mi a gyaloglást választottuk, hiszen már nem sok volt hátra!

A sötéttel együtt a hideg is megérkezett hirtelen, a hőmérséklet fagypont alá zuhant, így ismét a deres fűben lépdelve fejeztük be via ferrata túránkat. „Gratulálunk mindenkinek a szép teljesítményért!” – kaptuk a dicséretet búcsúzáskor a túravezetőktől, s még utoljára gyönyörködtünk egyet a kristálytisztán látható fényes csillagösvényen a Tejúton, majd fáradtan, de büszkén, egy újabb kihívással a tarsolyunkban elindultunk haza.

 

Térképek

Kiindulási pont:

Alpengasthaus Ramsau - Gemeindealm parkoló

  Alpengasthaus Ramsau - Gemeindealm parkoló

A Kaiserschild via ferrata / klettersteig
megközelítése

  Kaiserschild via ferrata / klettersteig megközelítése

 

A fogadó

Alpengasthaus Ramsau - Gemeindealm

  Eisenerzer Ramsau 8790, Ramsau 4a
Telefonszám   03848/3410
e-mail cím   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weboldal   www.gemeindealm.at
Megközelíthetőség:   Google térkép

 

Magda Judit

Miért érdemes tagnak lenned?

Tagdíjaddal támogatva szervezetünket, lehetővé teszed a szabadidősport és a kaland-sport feltételeinek javítását. Számos olyan eseményen vehetsz részt, melyhez egyesületünk biztosítja számodra a szakmai vezetést, illetve a legkorszerűbb felszerelések használatát.
Egy céltudatos csapat tagja lehetsz, részese a közös munkánknak, és megmozdulásainknak, ahol független szervezetként biztosítjuk a legújabb szabadidősport tevékenységek fejlesztését, terjesztését.

A tagjainknak járó szolgáltatásokról bővebben itt olvashatsz >>>
2017-es Eseménynaptár >>>