Minden, amit tudni szeretnél a Magyar Kaland-Sport Egyesületről

Szenvedélyeddé tesszük az ismeretlen meghódítását...

Több száz középiskolás versenyző illetve falmászás iránt érdeklődő gyerek és felnőtt vett részt a tatabányai Csónakázó-tónál rendezett tehetségkutató falmászó rendezvényen és nyílt napon. Szerencsére az időjárás is kegyes volt a parkba látogatókhoz, s az előrejelzésekkel ellentétben csak egy két esetben zavarta meg futó zápor az eseményt.
A versenyzők és érdeklődők 2 db 7 méteres mobil falon tehették próbára mászótudásukat, illetve nagy érdeklődésnek örvendett a gyerekek számára készített 2 méteres kaland út is...

 

Publikációk a megrendezett versennyel kapcsolatban:

 


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - A tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatására (A pályázat kódja: NTP-SV-MPA-12)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (továbbiakban: EMMI) megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2011-2012. évi cselekvési programjáról szóló 1373/2011. (XI. 8.) Korm. határozat, illetve a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról szóló 152/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (jogutód: Nemzeti Munkaügyi Hivatal) a Támogatáskezelő és az OFI között létrejött MPA-KA-1/2011/NTP. számú Támogatási szerződés alapján nyílt pályázatot hirdet a tehetségazonosító diák-sportversenyek támogatására.

A pályázat szakmai indoklása
A Nemzeti Tehetség Program céljai között szerepel a tehetséggondozó hagyományok őrzése és gazdagítása. A 2011-2012. évi cselekvési program II. 11. pontja értelmében "támogatni kell pályázati úton a tehetséges fiatalok kiválasztását lehetővé tevő területi diáksport versenyek megrendezését". Ehhez kapcsolódik a jelen felhívás, amelynek célja a 2012-2013. tanévben megrendezésre kerülő tehetségazonosításra alkalmas diáksport versenyek támogatása.

1. A pályázat célja, a támogatandó tevékenységek köre

1.1. A pályázat célja
A sportban tehetséges diákok azonosítása intézményekben.
A tehetségazonosító diáksport versenyek meghirdetése, megrendezése.

1.2. A támogatandó tevékenységek köre
Tehetségazonosításra alkalmas, nyáron megrendezendő sportversenyek szervezése, lebonyolítása.
A nyáron megrendezésre kerülő területi diáksport-versenyek meghirdetése, megrendezése, és az azokon történő részvétel biztosítása.
A sportban tehetséges diákok tehetségazonosító sportversenyen elért eredményeinek értékelése, jutalmazása.



Publikációk a megrendezett versennyel kapcsolatban: